Kezdőlap > Orvosok
Orvosok, munkatársak
Orvosaink
Dr. Balogh György
1985 óta foglalkozik bőrgyógyászattal és esztétikai orvoslással. 1989-ig a Dél Budai Központi Bőr- és Nemigondozóban dolgozott, majd a Fővárosi István Kórház Onkodermatológiai és Kozmetológiai Ambulanciájának
Dr. Kelemen Ottó
Sebész, plasztikai sebész szakorvos, egyetemi doktor (PhD), egészségügyi menedzser és MBA közgazda Sebészorvosi hivatásomat 39. éve megszakítás nélkül gyakorlom. Az elmúlt évtizedek során több szakterületen
Dr. Poroszkai Mária
Az általános bőrgyógyászat mellett fő érdeklődési területem az esztétikai bőrgyógyászat. A beavatkozások megtervezése során törekszem arra, hogy az eredmény minél természetesebb legyen. Maximális odafigyeléssel és
Dr. Geszti Franciska
2005-ben szereztem általános orvosi diplomát a budapesti Semmelweis Egyetemen. A diploma megszerzése után néhány évig patológus rezidensként dolgoztam, ahol többek között bőrpatológiával foglalkoztam. Bőrgyógyászati rezidens
Dr. Matkovics Myrtill
Már az egyetemi évek alatt világossá vált számomra, hogy a bőr- és nemigyógyászattal szeretnék foglalkozni. Szakdolgozatomat Prof. Dr. Sárdy Miklós vezetésével készítettem esztétikai témakörben.Diplomám megszerzése
Munkatársak
Kemenczky Szilvia
Recepciós
Janó Amarilla
Kozmetikus, sminktetováló
Kozma Mónika
Recepciós, HR manager
Értesülj elsőként ajánlatainkról
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként aktuális ajánlatainkról és akcióinkról.