fbpx

Feheréhajó Revital

Ha C-vitaminról beszélünk, akkor egy erős antioxidáns tartalmú elemre, anyagra kell gondolnunk. Ezt a vitamint ismerhetjük aszkorbinsav néven is, a lényeg, hogy egy olyan vegyületről van szó, mely megakadályozza a szabadgyökök kialakulását. Sőt, a kollagén szintézisben is szerepet vállal, tehát segít lelassítani a testben végbemenő öregedési folyamatokat. Azáltal, hogy redukáló hatással bír és a tirozin anyagcserét elősegíti, gyakori alkotóeleme a különféle bőrhalványító készítményeknek. C-vitamin hiány esetében pontszerű bevérzések, valamint a bőr kiszáradása és a szőrtüszők körüli elszarusodása jelzi a probléma okát. Ezek a tünetek régen a katonák, illetve a hajózással foglalkozók körében gyakrabban ütötték fel a fejüket.

A H-vitamint másképpen biotinnak szokás nevezni. Megfigyelések alapján kijelenthető, hogy számos bőr tünet jelzi ennek a vitaminnak a hiányát. Például ha kevés van belőle a szervezetben, a faggyútermelés fokozódása tapasztalható, és pattanások, illetőleg miteszerek jelennek meg a bőrön.

A Tokoferol, vagy más néven E-vitamin öregedés gátló hatásának köszönhetően igen sok kozmetikai készítményben megtalálható. Éppen ezért van aki „antiageing” vitaminnak is nevezi. De nem csak az idősebb korosztály képviselői kedvelik az E-vitamint tartalmazó kozmetikumokat, hanem a tág pórussal rendelkező és miteszeres bőrrel küzdő személyek is hálásak áldásos hatásuknak.

A D-vitamin érdekes módon napsütés hatására képződik a bőrben, a hámsejtek növekedésének meggátlásáért felel. Ennek köszönhetően igen hatékony a pikkelysömör kialakulásával szemben, de annak elmulasztására is sokan használnak D-vitamint tartalmazó készítményeket.