fbpx

Feheréhajó Revital

A vitaminok bevitele és szedése hozzátartozik a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz, azonban az nem mindegy, hogy mit mivel és mikor veszünk magunkhoz. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az a vitamin, amit éppen szed, akár hónapok vagy évek óta, valóban a javát szolgálja –e vagy bevitele hatástalan és ezáltal felesleges is? Mindemellett az is lehet, hogy bár jót tesz az aktuálisan beszedett vitamin, de lehetséges, hogy valamire még szüksége lenne a szervezetnek a harmonikus működéshez?

Lássuk hát, hogy korosztályok szerint mely vitaminokra van nagy szükségünk annak érdekében, hogy bőrünk, körmünk és hajunk egészséges, illetve szép legyen.

Azáltal, hogy szervezetünk és testünk folyamatos változáson megy keresztül, minden korosztályra más és más jellemző, illetve teljesen más ásványi anyagokra és vitaminokra van szüksége az üde és szép bőr megtartásához. Tizenévesen, ahogy belépünk a pubertás korba, bőrünkön a változás feltűnő jelei kezdenek megjelenni, amit egyesek kedvezőbben, míg mások traumaként élnek meg.

Annak reményében, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az időszakon, számtalan szépészeti kezelést veszünk igénybe, illetve kozmetikumok tucatját próbáljuk ki. De ami mindenkire érvényes, az az, hogy ezen az időszakon át fog esni, nincs kiút vagy menekülési útvonal, ezt semmilyen eszköz vagy szer, illetve hatóanyag által nem tudjuk elkerülni. A kérdés csak az, hogy miképpen kezeljük a helyzetet?