fbpx

Feheréhajó Revital

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni az UV sugárzással szembeni védekezés fontosságát. Az ultraibolya sugárzás rengeteg gondot és betegséget tud okozni a szakemberek ajánlását figyelmen kívül hagyóknak.

Még mielőtt rátérünk az általa okozott problémákra, érdemes megjegyezni, hogy vannak jótékony hatásai is, de ezeket kis mennyiségben tudjuk igazán élvezni. Az UV sugárzásnak 3 fajtáját különböztetjük meg: UVA, UVB, UVC.

A csontképződést serkenti a mélyre hatoló UVA sugárzás, a D-vitamin termelődésért pedig az UVB sugárzás a felelős. Ha nem lenne ez a sugárzás, nem tudna a szervezet D-vitamint termelni, ami segíti a belekben a kalcium és a foszfor felszívódását, és ezek hiányában kialakul az angolkór. Babák esetében ezért javasolt a D-vitamin csepp adása az első pár évben. Tehát az UV sugárzás kis mennyiségben nem ellenségünk, de ha túlzásba visszük a napozást, akkor könnyen azzá válhat.

Az első testrészünk, amiről a legtöbb szó esik az UV sugárzás kapcsán, az a bőr. Mivel ez a legnagyobb kiterjedésű érzékszervünk és ezen keresztül jut be a sugárzás a szervezetünkbe, ez számít a legfontosabb védendő területnek. Az UV sugárzás azon túl, hogy szerepet játszik a bőr öregítésében, a bőrrák kialakulásában is jelentős szerepe van, amit most már számos tudományos kutatás bizonyít. Szerencsére egyre többet lehet hallani az anyajegy szűrés fontosságáról ennek kapcsán. Az ártalmatlan anyajegy és a melanóba (ami a pigmenttartalmú sejtek rosszindulatú túlburjázása) nagyon hasonlóak, ezért akinek sok anyajegye van, minden évben érdemes legalább egyszer megvizsgáltatnia őket. A melanóma kialakulásának csökkentése érdekében pedig használjunk megfelelő faktorszámú fényvédő krémet, kerüljük a legmagasabb UV sugárzás idején a napon tartózkodást és viseljünk zárt ruházatot. De 100%-os védelmet csak akkor remélhetünk, ha ebben az időben egyáltalán nem megyünk a szabadba.