fbpx

Feheréhajó Revital

 

A világ seregnyi tudósa kutatja a lehetséges megoldásokat, és megpróbálják megfejteni az öregedés folyamatát. Eddig „hanyatlásunk” négy okát tárták fel, melyek közül vannak olyanok, melyek egymásból következnek: a gének, a túl nagy hasi zsírréteg, az úgynevezett szabadgyökök és a kor előrehaladtával egyre jobban lecsökkenő hormontermelés – ez utóbbinál viszont még nem biztos, hogy az öregedés kiváltója vagy következménye.

A gének

Az öregedés egyetlen okozója, amit nem tudunk befolyásolni. De szerencsére csak nagyjából egyharmad részben befolyásolják az öregedésünk folyamatát. Létünk gyenge pontja, hogy eszünk és lélegzünk – mivel minden anyagcsere-folyamat végén, tehát a sejtekben lezajló szénhidrát- és zsírégetés során keletkeznek salakanyagok, például szabadgyökök. Ezek olyan agresszív molekulák, amelyek a nagyjából 100 billió sejtünkben naponta pár tízezernyi kárt okoznak, ami érintheti a sejtszerkezetet.

Az anyagcsere során keletkező szabadgyökök mellett rengeteg szabadgyök keletkezik a bőrünkben elsősorban az UV-sugarak, a dohányzás és a környezetből származó mérgek, például az ózon hatására, és a bőr idő előtti öregedését okozzák.

Az arcunkon lévő ráncok akár 80%-a is az UV-sugarak rovására írható – pontosabban a szabadgyökök rovására, melyek a védelem nélküli napozás során keletkeznek a bőrben.

De a szabadgyökök gyulladásokat is okozhatnak, emellett felelősek lehetnek a rossz alvásért, a stresszért és a búskomor hangulatért, de ezeket a folyamatokat még nem támasztották alá tudományos vizsgálatok teljes mértékben.