fbpx

Feheréhajó Revital

Éppen úgy, ahogy minden szervünkre, úgy a bőrünkre is jellemző, hogy bizonyos korig a sejtek aktívak, ezáltal épülünk és szépülünk. Viszont miután betöltöttük 30. életévünket, egyre több jelét figyelhetjük meg annak, hogy sejtjeink kezdenek lelassulni, míg nem inaktívvá válnak.

Ezen folyamat következtében megannyi változás megy végbe szervezetünkben, aminek fizikai tünetei a következők lehetnek.:

  • a hám sejtjeinek cseréje lelassul, melynek következménye, hogy bőrünk felszíne akár durvábbá és egyenetlenebbé is válhat
  • egyre több, apró ránc megjelenésére számíthatunk, aminek oka az elasztin, illetve a kollagén csökkent termelése
  • a bőr hanyatló barrier funkciója által vízhiányos, elvékonyodó, ezáltal pedig érzékeny lesz hámrétegünk (a barrier funkció megakadályozza a kórokozók, allergén és kémiai anyagok bőrbe szívódását)
  • azon sejtek működése megzavarodik, melyek a pigment anyagok termelődéséért felelnek, ennek következtében pedig foltok jelenhetnek meg bőrünkön

Mindezen elváltozások ellen számtalan módon védekezhetünk, persze teljesen el nem kerülhetjük őket. De ha már kitoljuk a megjelenésük idejét, magabiztosabbak és elégedettebbek lehetünk.

Mit is tehetünk annak érdekében, hogy sokáig fiatalos külsővel rendelkezzünk?

Ha megfelelő mennyiségű hatóanyagot juttatunk be szervezetünkbe, jelentős mértékben eltolhatjuk a ráncok, a petyhüdt bőr és a pigment foltok megjelenésének kezdetét.

Folyt.köv.