fbpx

Feheréhajó Revital

Sokat hallhattunk már ezekről az anyagokról, amiket a szépészettel foglalkozó tudományok és iparágak előszeretettel használnak. De, hogy tisztán lássuk ezen alapanyagok mivoltát és hatásait, nézzük meg őket közelebbről is.

A hyaluronsav egy természetes anyag, mely a szervezetünkben is megtalálható. Tehát a testünk normális működéséhez nélkülözhetetlen és szöveteink rugalmasságáért, illetve a vízfelvevő és -megkötő képességükért is felelős. A sejtek közötti állományt hálószerűen köti össze és nem csak a bőr, de a csontok, a porcok, valamint az izmok állaga is ettől az anyagtól függ. Vízmegtartó hatása révén, a porcvégeknél kenő funkciót is ellát és krónikus gyulladáscsökkentő, sőt gyógyulás serkentő hatással is rendelkezik. A megfelelő hidratációnak köszönhetően pedig erősebb lesz az immunrendszer, és könnyebben megtörténik a B és C-vitaminok felszívódása is. 

Szervezetünkben a hyaluronsav legnagyobb mennyiségben újszülött korunkban található meg és az idő előrehaladtával egyre kevesebb áll a rendelkezésünkre. Minél idősebbé válunk, annál kevesebbet termel a testünk, aminek észrevehető jelei először a harmincas éveink táján jelentkeznek. Nagy változást a negyvenes éveink elején tapasztalhatunk, amikor is már csak fele annyi hyaluronsav termelődik szervezetünkben. Újabb húsz év elteltével pedig szervezetünk hyaluronsav mennyisége tíz százalékra csökken. Ennek következtében jelentős mértékben csökken szöveteink rugalmassága, így bőrünk is egyre petyhüdtebbé válik és ráncaink száma csak növekszik.

Természetesen a hyaluronsav mennyiségét sokban meghatározza életmódunk és szokásaink. Tehát, ha igyekszünk kerülni a stresszes helyzeteket, egészségesen táplálkozunk, sportolunk és friss, oxigén dús levegőt szívunk, azzal növelhetjük szervezetünk hyaluronsav mennyiségét. A nikotin, a folyamatos alkohol és kávéfogyasztás viszont csökkenti ennek a különleges savnak a szintjét, ami például korai bőröregedéshez vezet.