Az tehát már nem kérdéses, hogy testünk számára és szép külsőnk megőrzése céljából szükségünk van a retinolra. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon és formában, illetve mekkora mennyiségben juttatjuk szervezetünkbe ezt a csodákra képes anyagot. Tehát, ha valóban sikerrel szeretnénk járni, feltétlen szükséges szakember segítségét kérni, aki tudása és tapasztalata által tökéletes végeredménnyel fog minket megajándékozni.
Úgy a retinol koncentrációját, mint a bejuttatott mennyiséget tekintve azt kell figyelembe venni, hogy milyen bőr probléma kezelésére szeretnénk alkalmazni, vagyis nem mindegy a kitűzött cél jellege. Sőt, mielőtt kihasználnánk a retinol áldásos hatásait, azt is számításba kell venni, hogy a megfelelő molekulaformát és mennyiséget alkalmazva, laikusok számára nem várt hatások lesznek először tapasztalhatóak.
Tehát ne csodálkozzunk, ha a kezelt bőr felülete kipirosodik, hámlik, viszket, kiszárad, illetve enyhén csíp vagy ég. Ezen kellemetlen tünetek mind arról tanúskodnak, hogy a szer kifejti jótékony hatását és a szükséges változások elindultak a szervezetben. A kipirosodás a bőr fokozódó mikro keringésének beindulásáról árulkodik, míg például a hámlás az aktív hámsejt csere jele.
Vagyis nem kell kétségbe esni azért, mert először riasztó tünetek jelentkezését tapasztaljuk. Ezek pár nap alatt elmúlnak, és egyre szembetűnőbbé válik a retinol hatékonyságának csodája.